Ha Tae & GeunJae

-Biztos?-kérdeztem szipogva- Nem lesz ebből baj?
Örültem a felajánlásának, de féltem, hogy hibát követünk el ezzel. Aztán látva reménykedő tekintetét feltápászkodtam és bólintottam egyet.
-Rendben, és hogyan gondoltad?-kérdeztem.

- Jajj, Ha Tae - léptem oda mellé, és leguggoltam, majd álla alá nyúlva megemeltem a fejét, hogy a szemembe nézzen. - Tudod mit? Ismerjük meg egymást ezen a hétvégén - próbáltam felvidítani. - Aztán meglátjuk mi lesz, oké?
Ez egy elhamarkodott kijelentés volt tudom a részemről, azonban nagyon nem bírtam elviselni, ha egy nő arcán könnyet látok. Na meg tényleg jó lett volna ezt a két napot vele tölteni, megtudni róla több mindent.

-Kérlek, engedj el.-mondtam már a sírás határán-Nem maradhatok itt. Engedj elmenni. Ha itt maradok tényleg nem tudom türtőztetni magam.
Tudom, hogy gyerekesen viselkedtem, de reméltem, hogy így elenged. Ám amikor a szemébe néztem elkezdett végigfolyni egy könnycsepp az arcomon.
-Kérlek, ne utasíts vissza.-suttogtam alig hallhatóan és lerogytam a földre.

- Ha Tae! - léptem kicsit dühösebben elé, elállva a kijárati ajtót. - Ne légy felelőtlen! És azt se várd tőlem, hogy csak így elengedjelek!
Nem értettem, miért akar ennyire menekülni, hogy még egy kis segítséget sem akar elfogadni.

Jól esett, hogy aggódik értem, de közben fájt is, mert tudtam, hogy nem lehetünk együtt.
-Majd megoldom.-mondtam és kitéptem a karom a kezéből, ami miatt lett egy piros folt a csuklómon, ami fájt is, de nem érdekelt csak el akartam tűnni innen. Ismét elindultam az ajtó felé.

Elmosolyodtam arra, hogy pont ő mondja, nem bírná ki mellettem. Mellesleg ezt túlságosan is jól esett hallani, pedig rossz. Ha engedek a csábításnak, akkor előbb-utóbb elvesztem az állásom.
- Várj - kaptam el a karját -, ha nagyon menni akarsz előbb döntsd el, hova szeretnél és elviszlek. Bár annak nem nagyon örülnék, ha egy hotelbe mennél egész hétvégén egyedül.

Nem akartam, hogy elengedjen és elmenni se akartam, de tudtam, hogy muszáj.
-Elmegyek, mert, ha itt maradok nem bírom ki. -mondtam-Elhagytam és még nem csináltattunk újat.
Rámosolyogtam, majd megfordultam, felkaptam a cuccom és elindultam az ajtó felé.

Hiába mondta most ezt, nem nagyon tudott ilyennel meggyőzni. Túl fiatal volt, és így hamar megváltozhat a hozzáállása. Nekem pedig lassan ideje lesz megállapodnom is, őrá viszont pár év múlva valószínűleg rájön, hogy nem élte még ki magát.
Ám a puszija elérte, hogy ne figyeljek most annyira ezekre a dolgokra. Szorosan átöleltem, aztán viszont elengedtem és hátrébb léptem egyet.
- Maradsz akkor? - kérdeztem. - Egyébként, hogyhogy nincs kulcsod? Elhagytad?

-Nem használsz ki.-mondtam és átöleltem-Tisztában vagyok a korkülönbséggel, de nem izgat.-tettem még hozzá és ez így is volt. Akartam ezt a férfit. Közelebb léptem hozzá,ha ez lehetséges volt egyáltalán és nyomtam egy puszit az arcára. Majd, hogy ne lássa ismét elpirult arcomat, beletemettem az arcom a vállába.

Nem tudtam mit felelhetnék a kérdésére. Mert utálok szabályok szerint élni, és így hajlamos vagyok figyelmen kívül hagyni, mit nem kéne csinálnom. Vagy, annyira közel voltál, és megijedtem, hogy elmész, akkor pedig lehet nem lesz több lehetőségem rá, márpedig meg akartam ízlelni ajkaidat, ahogy az egész testedet szívesen felfedezném. Ezeket csak nem felelhettem rá.
- Azt mondtam, nem helyes - javítottam ki egy olyan mosollyal, amiben semmi jókedv nem volt. Majd végigsimítottam arcán és füle mögé tűrtem az elől lógó tincset. - És igazából nem csak azért, mert a tanulóm vagy. A korkülönbség miatt úgy érzem kihasznállak, hiszen nem is ismerjük egymást még igazán - mondtam el őszintén.

Fantasztikus volt a csókja, amit viszonoztam. Beleremegett a testem, de szerencsére erős karjai megtartottak. Amikor magamhoz tértem eltoltam magamtól egy kicsit.
-Miért?-kérdeztem.
-Azt hittem nem akarod, mert a diákod vagyok.-mondtam és elfordítottam a fejem, hogy ne kelljen ránéznem. Féltem, ha ránézek megint megcsókolom vagy még ennél is nagyobb hülyeséget csinálok.

Örülnöm kellett volna, hogy elmegy mégsem akartam. Hiába nem érhetnék hozzá, emiatt pedig szenvednék, legalább a közelemben lenne. Meg akartam jobban ismerni.
- Várj hova akarsz egyáltalán menni? - mentem utána. Épp meg akartam fogni a kezét, hogy magam felé fordítsam, amikor megpördült. 
Olyan közel volt, hogy azt is elfelejtettem mit akartam még mondani, helyette csak az arcát néztem, az ajkait. Ő is akarta, jutott eszembe a konyhai jelenet. Felemeltem a kezem a hajába túrva ujjaim, majd lehajoltam átszelve azt a kis távolságot. Ajkai puhák voltak, ahogy lágy csókban forrtak össze az enyémmel.

Nem lehet könnyen megbántani,de ez most szíven talált. Amikor elkezdett lehámozni magáról már tudtam, hogy reménytelen. Nem tudtam palástolni csalódottságomat.
-Rendben, igazad van és ezt én is tudom, de, ha itt maradok nem fogom tudni ezt elviselni. Ne haragudj.-mondtam és elindultam összeszedni a cuccomat. Muszály volt eltűnnöm.

Egy mai időpontot vártam válaszul, így teljesen ledöbbentem. Hétfő? Az még két nap. És maradni akar. Mégis mit csináljak, nem tudnám elküldeni valami hotelbe egyedül, de ha itt marad, nekem végem. Igaz ennek az egyik felem nagyon örült, de az pont nem az eszemre hallgató énem volt.
Meg is ölelt ismét, amit hagytam, annyira sokkolt a válasza. De mikor végre újra válaszképes lettem lehámoztam magamról és felálltunk. 
- Nyugodtan maradhatsz, mert nem zavarsz, de ezt nem folytathatjuk így! - jelentettem ki, igyekezve nem odafigyelni csalódott nézésére. - A tanárod vagyok - tettem még hozzá, mintha nem egy tudott tény lenne, viszont szükségesnek éreztem mindkettőnknek eszébe juttatni.

-Hétfőn.-válaszoltam.
-Ha zavarok szólj nyugodtan. Keresek egy hotelt és odamegyek.-mosolyogtam rá kissé csalódottan, mert eltolt magától. A szemébe néztem. Kérőn néztem rá, majd ismét a vállára hajtottam a fejem.

Nem kellett kétszer kérnie, úgyse akartam még én se elereszteni. Hajába fúrtam arcom, ahogy korábban elképzeltem. Az illata megrészegített, és szoros ölelése se segített. Próbáltam hát azzal visszafogni magam, hogy nála ez csak egy fiatalsági fellángolás, na meg az állásommal játszom, ami szintén nem egy rossz indok.
- A szüleid mikor érnek haza? - kérdeztem végül eltolva magamtól kicsit, bár még mindig az ölemben ült.

-Tudom, de kérlek csak egy kicsit hadd maradjunk még így.-mondtam és a vállára hajtottam a fejem. Nem tudom miért tettem ezt, de jól esett. Szorosan öleltem a nyakát. Nem akartam elengedni. Még nem. Azt akartam hinni, hogy örökre így maradhatunk. Lehunytam a szemem és beszívtam az illatát.

Reggeli közben nem nagyon beszélgettünk, ami nem is volt baj, mert rendeznem kellett a gondolataimat. Aztán csak arra lettem figyelmes, hogy egyik pillanatról, a másikra felpattan. Már nyitottam a számat megkérdezni, mi a baj, amikor odajött és megölelt.
- Ezt miért is kapom? - kérdeztem teljesen értetlenül. Az arca most is ki volt pirulva, és a szemei, ahogy rám nézett. Ismét gondolkodás nélkül cselekedtem, sajna sose történt még hasonló velem, és annyira más volt mint a többi lány, plusz nem is az iskolában voltunk, és így nehéz volt úgy hozzáállni, mint egy diákomhoz. Az ölembe húztam, egyik kézzel a derekát ölelve, a másikat pedig az arcára simítva. Tekintetem szájára siklott, érezni akartam az enyémen, megízlelni. Hüvelykujjamat végighúztam alsó ajkán, mire halk sóhajjal váltak szét. Lassan elkezdtem felé hajolni, közben felnéztem szemébe, és összekapcsolódott tekintetünk.
Már csak egy leheletnyi távolság választott el a céltól, de valahonnan összeszedtem az ellenállásom és homlokának támasztva a sajátomat, becsuktam a szemem.
- Ez nem helyes - mormogtam, viszont nem bírtam elengedni, pedig nem fogom tudni sokáig türtőztetni magam.

-Jobban.-válaszoltam és leültem az asztalhoz.
Reggeli közben eszembe jutott a ma reggel és a tegnap este. GeungJae kockás hasa és alvó arca, ami ha jobban belegondolok egész helyes sőt...
Éreztem, hogy megint kezdek elpirulni. Nem szabad erre gondolnom. Ő a tanárom és idősebb is nálam. Csak azért segít, mert jószívű. Igen....ez az...nincs más oka. Felé fordultam és ahogy megláttam a még kócos haját és a sebtében magára kapott pólót nem bírtam tovább. Felálltam és megöleltem.

Míg elvonult átöltözni -, aminek mellesleg nagyon örültem, így legalább nem lesz annyira kívánatos - elkezdtem pár szendvicset csinálni, meg kávét. Mire kijött majdnem kész is lettem.
- Hogy van a karod? - érdeklődtem oldalra pillantva rá, majd befejeztem a reggelikészítést és az asztalra raktam őket. Aztán elővettem a cukrot, és a tejet is a kávéhoz, hogy úgy ízesítse, ahogy szeretné.

-Itt vagyok. Igen kérek. Elmegyek felöltözöm.-mondtam és bementem a fürdőbe. Felvettem a tegnapi nadrágomat és felhúztam hűvösebb időre berakott melegítőfölsőmet. A pólót összehajtottam és letettem a csap mellé. Kiléptem a fürdőből és odaléptem a tanár úrhoz.

Én is felkeltem, majd magamra kaptam egy pólót, és úgy követtem. Ez az egész nagyon furcsa és hirtelen volt. Egy részem el se tudta képzelni, hogy köthettünk ki egymás mellett az ágyban, aztán a reggel. Nem húzódott el, mikor felkelt, én meg úgy tűnik képtelen vagyok gondolkozni kómásan. 
Feszülten túrtam hajamba, miért kelt ez az egész olyan érzést, mintha nem csak szimplán felajánlottam volna, hogy aludjon a házamban, hanem töltsünk együtt egy estét. Talán azért, mert pont úgy viselkedtek - súgta egy hangocska a fejemben.
- Kávét, vagy reggelit? - kérdeztem a konyhába menet. - Gyere csak - szóltam hátra, mert úgy tűnt nem igazán találja a helyét.

-Álmodban mosolyogtál. Azért kérdeztem.- makogtam, majd próbáltam kifürkészni az arcából, hogy mire gondolhat. 
-Na, de mindegy.-mondtam és elkezdtem kimászni az öleléséből. Végre felültem és elindultam az ajtó felé.

Az elbújásra tett kísérletétől felkuncogtam, de meg kell hagyni elbűvölő volt, amikor elpirult, főleg hogy leplezni próbálta utána, vagy gyorsan elsietni. Azonban a kérdésétől egyből leolvadt a mosoly az arcomról.
- Hm? - vágtam olyan fejet, mint akinek gőze sincs semmiről. - Nem álmodtam semmit, miért kérded? 
Annyira közel volt, és tudtam, hogy ez így rossz. Fel kéne kelni, és visszatérni a rendes távolságtartáshoz, azonban annyira jól esett a karjaimban tartani. Főleg, hogy közel két éve nem volt komolyabb kapcsolatom, és eddig se sikerült sose megtalálnom azt a személyt, aki mellett azt éreztem volna, vele akarom leélni az életem.

Meglepődtem, amikor végig símított az arcomon.
-Semmi baj.-mondtam és éreztem, hogy elpirulok. Hogy ne vegye észre a fejemre húztam a takarót, de így meg a kockás hasát láttam, úgyhogy még jobban elpirultam. Kénytelen voltam kibújni a rejtekemből, mert nem kaptam levegőt. Mivel még mindig fogta a kezem a menekülés esélytelen volt.
-Mit álmodtál?-kérdeztem végül fülig vörös fejjel.