Yi Hwan-Rhee

ELFOGADVA!

Édeseim, kincseim, hol vagytok? Miért nem talállak titeket? Már magam sem tudom.

Miért nekem kellett túlélnem? Miért nem maradhattam volna otthon veletek, akkor talán meg tudtalak volna védeni benneteket. A kérdések, melyek szüntelenül kavarognak bennem, mik válaszra várnak. Kérdések, melyekre talán sosem derülhet fény, mikre nem kaphatok egyértelmű visszajelzést. Az igazság talán sosem derül ki.
Az életem eddigi pillanatai mind a homályba vesztek. Nem emlékszem, nem akarok emlékezni arra, ami történt, a tragédia felemészt, megöli a lelkem sértetlen területeit, hol leginkább csak a számomra legkedvesebb ereklyéim vannak tárolva. A hely, ahol felnőttem; a családom: anya és apa, akik biztonságban felneveltek és a lány, az egyetlen olyan személy, akit a sorscsapás után még közel tudtam engedni magamhoz: Hana. Még csak tizenhét éves, mégis bölcsebb azoknál, akiknél nem kellene.
Egyetemre jártam, hogy fejlesszem a tudásomat. Méghozzá nem is akárminek tanultam: nyomozónak. Kedvelt személy voltam, könnyen barátkozó, az a tipikus fiatal, élni vágyó férfivá értem. Aztán megismertem Őt: a haja szőkés, keskeny válláig ért, arca akár egy porcelánbabáé, s keskeny derék, melyekről órákig tudtam áradozni. Már akkor tudtam, hogy nekem Ő kell és megszerzem. Végül beváltottam ígéretem és feleségül vettem; minden pillanatot kiélveztünk, aztán terhes lett. Majdnem kiugrottam a bőrömből örömömben, hogy végre apa lehetek. Egy mindennapi laza apuka, aki igyekszik mindent megadni a kis csöppségének, a szeme fényének. Mindenben az én szerelmemet segítettem, együtt átvészeltük azt a kilenc hónapot, mígnem megszületett a kisfiam, aki az én nevemet kapta. Még sosem voltam annyira boldog, mint akkor, pedig csak a húszas éveim közepén jártam. Kezembe vettem a kis szuszogó testét, magamhoz öleltem, hogy érezzem mennyei illatát.
De egy nap minden véget ért. Szokásosan túlóráztam, pedig a feleségem már legalább ezredjére hívott telefonon. Amint véget ért a munka, rögtön az autómba ugrottam és hazaindultam, hogy minél hamarabb láthassam őket. Amikor azonban haza értem, nem kaptam visszajelzést arról, hogy valaki otthon lenne. Kezembe vettem pisztolyomat, majd elkezdtem felkutatni a lakás minden zugát, mígnem megtaláltam őket a fürdőszobában: a szerelmem vérben ázott, szívén egy hatalmas lyuk díszelgett, fényes, szőke haja vérrel festve az arcába hullott. A gyerekem pedig... Nem, nem akarom felidézni azt a látványt. Azonnal hívtam a mentőket, de miután kiérkeztek, nem tudtak már egyiken sem segíteni. Ott, akkor, abban a percben összerogytam. Fogalmam sem volt, hogyan tovább, mihez kezdjek, hova menjek. Aztán pár napra rá már a sír előtt álltam, egy rózsával a kezemben és sírtam. Először. Megfogadtam, hogy megkeresem a gyilkost, de azóta sem lelem nyomát, pedig már öt éve mindezeknek.
A magány, mely hatalmába kerített, szétmarcangolt. Később egy új és fontos döntést hoztam meg: magamhoz vettem Hana-t. Ketten, együtt egy új életet kezdtünk, hozzám költözött, miután a szüleink elváltak Hana apjáért. Igen, bonyolult család voltunk mindig is, de rajtam és Hana-n kívül mindenkire rátalált a boldogság...


Életkor: 29 éves
Avatar: Ji Chang Wook