Kang GeunJae

  Nyugodt, családias gyerekkorom volt, aminek hamar vége szakadt, amikor tizenkilenc évesen Seoulba költöztem, hogy kollégistaként folytassam a tanulást, és énekessé válljak. Addig a kisvárosban, ahol a szüleim mái napig laknak, nem talált meg a rossz. De a nagyvárosban sikerült ahhoz a baráti társasághoz kapcsolódnom, amit pont kerülnöm kellett volna messziről.
  A legelején, nevelésem miatt, fogjuk rá, hogy aránylag jól viselkedtem, és a célomra koncentráltam, ami egy ügynökséghez való bekerülés volt. Ám aztán egyre jobban kezdtem belefolyni az éjszakai életbe, nem egy szert ki is próbáltam, bár inkább árultam őket, nekem annyira nem jöttek be, így szerencsére nem váltam nagy függővé. Aztán a helyzetünk egyre zűrösebb lett, de addigra már annyira benne voltam, hogy fel sem fogtam, le kéne állnom vele.
  Konfliktusok lettek a bandák között, és a rendőrök is kezdtek rászállni a környékre. Ezek miatt nálunk is előkerültek a fegyverek. Az egészet, valahogy nem tudtam komolyan venni, szórakoztatónak és izgalmasnak találtam azt az életstílust. Egészen addig az estéig, ami aztán teljesen megváltoztatott.
  Az ötfős kis csapatunkban volt egy nagyon balhézós srác, aki olyanokba kötött bele, akikbe senki se mert. Mi többiek erről semmit sem tudtunk, míg meg nem jelentek egyik éjszaka a törzshelyünkön. Többen voltak, mi pedig ráadásul fel is öntöttünk már a garatra.
  Kihívtak minket a bárból, hogy kint rendezzük le a dolgokat. Rossz előérzetem volt, egyáltalán nem akarództam követni őket. De a legjobb barátomat nem tudtam visszatartani, se a többieket, szóval mentem én is. A hátsó kijárata egy sikátorra nyílt, itt aztán nem zavarhatott meg minket senki. Amint becsukódott mögöttünk az ajtó, egyből kitört a balhé, előkerültek a fegyverek is. Minden barátom meghalt, én bunyó közben nekivágódtam úgy a falnak, hogy elvesztettem az eszméletem. Ők vagy azt hitték, nekem is annyi, vagy csak nem érdekeltem őket. Agyrázkódást szenvedtem, de hamar felépültem belőle. Ezután tárgyalások következtek, de csak próbaidőre helyeztek, ahogy a fő tettes is teljesen megúszta.
  Nagy nehezen sikerült csak összeszednem magam. Nem akartam visszamenni a családomhoz, tudtam, hogy magamnak köszönhetem. Viszont ha akartam sem tudtam volna, mivel apám talán örökre megharagudott rám, az anyámmal azonban mindig beszélek.
  Nem tudtam, mihez kezdhetnék magammal, az éneklésnek lőttek, ugyanis sehova nem vettek volna már fel ilyen múlttal. Aztán két éve tanári pályára léptem, táncot és testnevelést tanítok. Az előbbi a második dolog, amit imádok csinálni.
  Azonban, mintha csak a fogadalmamat -, miszerint soha többé nem fogok semmi hasonlóba belefolyni – akarná a sors próbára tenni, a környéken ahol lakok egyre jobban látom feltűnni a maffia embereit, na meg a fiatalok bandázó csoportjait. Ez utóbbihoz az iskolából is csatlakoznak páran, ami miatt nem tudom tovább tétlenül nézni.
  Talán egy kis bosszúszomj is van a háttérben, de inkább még magamnak is azt hazudom, hogy csak meg akarom akadályozni, hogy a tanulóim úgy járjanak, mint én.
  Habár barátságos vagyok, nem nyílok meg egykönnyen, ezért közeli barátom nincs sok. A múltamról sem szeretek beszélni, hiszen már nem vagyok az a személy. Egy életre kiszórakoztam magam. Persze azért eljárok néha ide-oda, de meg sem közelíti azt amilyenek régen voltak.


Életkor: 30 éves
Avatar: Kim JaeJoong