Lee Hana-Eun

ELFOGADVA!

Nos, hol is kezdjem? Egy kész idegroncs vagyok? Igen, biztosan. Talán a legelejétől lesz a legegyszerűbb.

Szóval, a nevem Lee Hana-Eun, de jobban szeretem, ha csak Hana-nak szólítanak. A tizenhetet töltöttem nemrég, a családom kapcsolata maga a pokol. Megöregszik az ember, mire kibogozza az összes szálat. Van egy féltestvérem és egy anyám, de csak keveseknek adatik meg az, hogy két apja legyen. Igen, a mostohaapám sajátjaként nevelt tizenhét évig, habár tudatában volt annak, hogy nem az övé vagyok és van egy vér szerinti apám, aki mindent feladott azért, hogy boldog és gond nélküli életem legyen, ezért elhagyta anyámat, amikor még nem volt késő. Részben haragszom rá, mert ezt tette, de meg is értem, hiszen én is ugyanezt cselekedtem volna a helyében.

Szépen cseperedtem, ahogyan a többi embertársam is, habár a magasságomon még egy kicsit változtathattak volna az égiek, hiszen nem túl kellemes a mélységi levegő. Mindenesetre jól megvagyok, köszönöm, de ez még semmire sem elég. Folyton tanulok, az érettségi előtt állok, időm semmi, emiatt nem vagyok boldog. Voltak kemény éveim, amikor legszívesebben leugrottam volna a hídról, vagy csak fogtam volna egy kötelet és... De nem, mert szerencsére ott volt mellettem a bátyám, Hwan-Rhee. Ő volt az egyetlen, aki mindenben mellettem állt, holott már volt mellette valaki, illetve valakik.
Azonban őt is elérte a vég, amikor már nem nekem volt szükségem rá, hanem fordítva. A családja meghalt, én pedig tudtam, hogy ideje felnőni, még ha gyermeki fejjel is. Iskola után egyből hozzá mentem, beszélgettünk, ami csak még inkább összekovácsolt minket. Vigasztaltam éjt-nappallá téve, tudatára akartam adni, hogy bármiben számíthat rám, idővel pedig begyógyulni látszottak sebei. Mégsem teljesen, néhány maradandó forradással lelkén.

Néhány héttel később pedig egy teljes fordulatot vett eddigi életem: a szüleim elválni készültek, hiszen édesanyám újra rátalált az igazi apámra, és végre egy igazi család lehettünk volna. Én mégsem akartam zavarni a kettejük újfent kibontakozó románcát, így nagyon örültem, amikor a bátyám felajánlotta, hogy lakjak vele együtt, mert nem akar magányos lenni. Kitörő boldogsággal pakoltam a bőröndömbe és költöztem a házába, ahol a mai napig együtt, kettecskén tengetjük mindennapjainkat. Ő azonban időközben teljesen kifordult önmagából, mintha nem ugyanaz a laza bátyó lenne, akivel felnőttem, hanem egy rideg és közömbös férfi, akivel leginkább idegenként tekintünk egymásra. Váltunk néhány szót, de semmi több. Felemésztette a képzelgés, miszerint sosem lesz újra annyira boldog, mint régen.
Az én történetem mégsem itt kezdődik, habár szentül megfogadtam, hogy meglágyítom ennek a férfinak a szívét, de ehhez az kell, hogy magam körül is leromboljam a falat. Ideje kiteregetni a lapjainkat egymás előtt, de mindezek előtt le kell döntenem a kártyavárat Előtte. Előtte, akibe beleszerettem... Menthetetlenül. Hiba volt, én mégis elkövettem.

   

Életkor: 17 éves

Avatar: Park JungHwa